Játékos szövegértés versenyfelhívás

Játékos szövegértés versenyfelhívás

„Krisztus beszéde lakjék bennetek gazdagon úgy, hogy tanítsátok

egymást teljes bölcsességgel!”

Kolossé. 3,16.

 Játékos szövegértés (mesék, történetek feldolgozása)

Idén ismét meghirdetjük a második évfolyamon,
3 fős csapatok számára játékos szövegértés versenyünket, amely a
Ceglédi Református Általános Iskola és Óvodában 2025. március 3-án kerül megrendezésre.

Versenyünk célja az olvasás megszerettetése,
a mesékben, történetekben rejlő tanulságok megértése és felfedezése.

A történetek játékos feldolgozásával szeretnénk sikerélményhez juttatni a tanulókat. A bibliai történetek, mesék elvarázsolt világán keresztül fedezzük fel együtt mi a jó és mi a rossz, majd megfogalmazzuk a tanulságot.

A mesehős soha sem adja fel!

Az idei versenyünk történeteinek a középpontjában a békesség áll.

A feldolgozott történetekhez kapcsolódó írásbeli, szóbeli (kreatív) és ügyességi feladatokkal várjuk az iskolák diákjait.

Előzetes feladat: a csapatok készüljenek egy jelenettel, amelyben a szereplők a hangjukkal, párbeszéddel, a test mozgásával, kifejező arcjátékkal, illetve tánccal játszanak, akár aláfestő zene kíséretével is a mai korban megjelenítve a történetet. (Kb. 5 perc)

Téma: A békesség a Bibliában

Nevezési díj: versenyzőknek 2000 Ft/fő, mely magában foglalja az ebéd árát is. Nevelőknek, kísérőknek az ebéd 1000 Ft/fő.

A versenynap részletes programját a nevezések után mindenkinek elküldjük.

A jelentkezési határidő: 2025. február 20.

Kapcsolattartó: Varga Zsoltné, dr. Kelemenné Pap Éva

(e-mail: miletics67@freemail.hu, tel.: 06-70-255-5467)

(e-mail: knepape@reformatusiskola.hu, tel.: 06-70-509-5360)

Jelentkezési lap ide kattintva letölthető!